Olyan fordulathoz ért az életem, ahol kénytelen vagyok szembenézni egy életmódbetegséggel, ami néhány évtizeddel ezelőtt még nem is létezett. Kimondom hát: Pornófüggő vagyok. Mivel ez egy viszonylag újkeletű dolog, ezért a téma még talán kevésbé felkapott, meg még mindig eléggé tabu is, ami miatt nehezebben veszi észre magán az ember a tüneteket. Ha elszívok néha egy spanglit, attól még nem leszek drogos, nem? Akkor ha néha jól esik kiverni valami jó kis poreszra, még nem vagyok pornófüggő. A drogozásnak a sajátos politikai meg üzleti okai miatt elég komoly anyagi vonzatai vannak. Könnyű leégni, és megtapasztalni az elvonást, és minden nyomorúságot, amit az okoz. A pornó viszont mindenhol ott van, és mindig elérhető. Ráadásul teljesen ingyen van. Szóval olyan nincs, hogy nem jutsz hozzá. Elég egy mobiltelefon, meg pár perc, amíg nem figyel senki, hogy könnyíts magadon. Meglepően sokáig tartott, mire felismertem, hogy mennyire rá vagyok csúszva az egészre. Évek óta volt bennem egy furcsa szégyenérzet ezzel kapcsolatban, de egyáltalán nem voltam tisztában azzal, hogy ennek mekkora hatása van valójában a gondolataimra, a szokásaimra, a szexuális vágyaimra, és úgy általában az életemre. Sokáig egyébként azt gondoltam, hogy számomra a pornó és a szex két teljesen egymástól elkülönülő világ: a szexről mindig is úgy gondoltam, hogy a célja a kölcsönös örömszerzés. Ezzel szemben a pornó inkább a kíváncsiságról szólt számomra: meglesni a világ összes gyönyörű testét, esetleg eljátszani a gondolattal, hogy milyen volna megérinteni... Ártatlanul hangzik. Pont olyan ártatlanul, mint a "csak akkor gyújtok rá, ha bulizom", egészen addig, amíg végül azon nem kapod magad, hogy úgy alakítottad az életedet, hogy a kivétel többé nem kivétel, hanem maga a szabály.

A pornótól pont ugyanazt várja az ember, mint bármitől, amit fogyaszt: érezni akarja, hogy hatással van rá. De míg az ember szívesen pózol pl. azzal, hogy egy film mennyire megváltoztatta a gondolkodását, addig ugyanezt a pornóval kapcsolatban inkább letagadni szeretnénk. Aki már látott életében legalább néhány jelenetet pornófilmekből, az tudja, hogy tele van az egész életszerűtlen faszságokkal. Kínunkban a legtöbben csak nevetünk az abszurditásán annak, amikor tízezredszerre is úgy ér véget egy jelenet, hogy a szerencsétlen csaj arcára élveznek, mert ennek sem a keresleti, sem a kínálati oldalon nincs mérhető előfordulása a valóságban. Az ilyen ostoba pornós klisék miatt gondoljuk azt, hogy ez csak kiszolgál minket, aztán úgy dobjuk el, hogy az nem változat meg semmit bennünk igazán.

Sajnos azonban - ahogy arra a világban számos más példát is látni lehet - az emberi elme természete olyan, hogy ha ideig-óráig ellen is áll, végül a végtelenszer ismételt hazugságok utat találnak a repedéseken át. Ha százezredszerre is azt látod, hogy minden nő imád szopni, és persze utána rögtön könyörög is azért, hogy kúrd seggbe, akkor beférkőzik a tudat alá az, hogy hát ez akkor már nem is olyan nagy elvárás, tehát kvázi nekem is jár, nemigaz?

Azt gondolom, hogy mindenkinél eljön egy olyan pont, amikor olyasmire kezd el vágyni, ami túlmutat a lehetőségein. Mindegy, hogy ez valami még nem próbált dolog, vagy csak nemes egyszerűséggel a világ összes még fel nem próbált puncija... Ez a vágyakozás folyamatos lelki viszketegséget okoz, amit aztán - más lehetőség híjján - csak az újabb löket pornóval lehet csillapítani. A kör pedig így bezárult. Minden egyes alkalom tovább mélyíti az örvényt, amíg végül teljesen le nem ránt magával.

Rengeteg álmatlan éjszakát köszönhetek a kárnak, amit a pornóval okoztam magamnak. Ha rosszabb napom van, akkor az időm egy jelentős részét értelmetlen, kielégülést a legminimálisabb mértékben sem nyújtó recskázással töltöm. Reggel, ha felébredek nem bírok kiszállni az ágyból, amíg ki nem vertem. Van, hogy egy nem is elég. Ha egyedül vagyok itthon néha annyit csinálom, hogy a végén fizikailag fáj. Ha lefekszem az ágyra napközben pihenni pár percet, már rögtön reflexből veszem elő a telefont, hogy felcsapjam a kedvenc pornóoldalaimat. Ami a legdurvább, hogy ez lényegében fel sem tűnt, amíg egyszer el nem határoztam, hogy eltöltök egy kis időt fogyasztás nélkül. Azon kaptam magam, hogy minden tudatosság nélkül, valóban reflexből csinálom, és minden alkalommal meglepődtem, hogy baszki, megint megnyitottam a telefonon, vagy elkezdtem begépelni a böngészőbe. Kissé ijesztő.

Olvasni olyan sztorikat, hogy pornófüggők az anyag nélkül már hagyományos aktusra nem is képesek. Én magamon inkább azt tapasztaltam, hogy ugyan képes voltam rá, azonban egyáltalán nem kívántam. Ostobán hangzik, de egyszerűen azt éreztem, hogy nem kapok semmi olyan pluszt az egésztől, ami miatt érdemes kezdeményezni; egyszerűbbnek és izgalmasabbnak tűnt egy lopott pillanatban gyorsan kiverni, és közben csak magamra, meg a gyönyörű testekre figyelni. Kibaszott önző hozzáállás. Nyilván amikor meg kellett magyarázni, hogy miért nincs több szex, akkor mindig volt valami olcsó kifogás, pl. hogy azért nem kívánom, mert szörnyen elégedetlen vagyok a testemmel, és rossz érzés ezzel rendszeresen szembesülni. Ez persze nem tesz jót a kapcsolatnak, ami csak további feszültséget okoz.

Egy ponton túl az ember kiutakat kezd keresni a felgyülemlő szexuális feszültségből. Bennem ez úgy zajlott, hogy sokszor arról fantáziáltam, hogy valahogy tragikus véget ér a párkapcsolatom, és valaki mással végre kiélhetem az eltitkolt vágyaimat. Ettől persze egy szörnyetegnek éreztem magam. Rengeteget fantáziáltam olyanokról is, akikkel napi szinten találkoztam (elsősorban kolléganőkről), de sokszor gondoltam a korábbi csajaimra is, hogy a közben megszépült emlékeimet használjam arra, hogy könnyíthessek magamon.

Az utolsó néhány év különösen megterhelő volt számomra. Bár a munkámban kifejezetten jól meneteltem, az egészségem leromlásával kapcsolatos aggodalmaim nagyon felerősödtek. Egyre inkább elkezdtem befelé fordulni, magamat és a furcsa tüneteimet figyelni naphosszat. A covid dráma ehhez jó alapot szolgáltatott, folyton itthon voltam, kevés inger ért, szóval egész nap ráértem táplálni a szorongásomat. Ha öt percre el akartam feledkezni a nyomoromról, vajon mit tudtam csinálni? A pornóba és a fantáziavilágomba menekülni, ami csak tovább súlyosbította a helyzetet. Azt hiszem ekkor kezdődtek a pánikrohamaim. Mivel az orvosi vizsgálatok nem tártak fel semmi olyat, ami magyarázná a tüneteimet, ezért szembe kellett néznem a lehetőséggel, hogy a a kiváltó okok talán lelki eredetűek. Ha a fájdalom nem is feltétlenül, de a szorongás mindenképpen. Elhatároztam hát, hogy segítséget kérek. Elkezdtem terápiába járni, hogy feltárjam a szorongás forrását, de egyelőre inkább még a betegségtudat okait keressük, mert a pornófüggőségről egyelőre úgy érzem, hogy nem tudnék megnyílni. Az olyasmi, ami végtelenül személyes. Viszont mindenképpen foglalkoznom kell vele, mert elkezdte felemészteni az emberi kapcsolatokat az életemben.

Van egy barátom, aki közelebb áll hozzám, mint a saját családom. Vicces tény, hogy a kapcsolatunk kölcsönös ellenszenvvel indult, végül aztán úgy hozta az élet, hogy ő lett a legjobb barátom. Rengeteg átbeszélgetett éjszaka van mögöttünk, ami az én életemben nagyon ritka kincsnek számít. Az ember vágyik rá, hogy szeressék, de az különösen ritka, amikor azt érzi, hogy pont azokért a dolgokért szeretik, ami miatt saját magát is kevésbé gyűlöli. Nekem ez a dolog az intellektusom. Ha valaki azt kommunikálja felém, hogy azért tart sokra, mert szereti, amit a világról mondok vagy gondolok, azzal lényegében kenyérre tud kenni. Sekélyes dolog, tudom, de szerintem részben pont attól tudott olyan belsőségessé válni a kapcsolat, hogy mindig számíthattunk egymástól a kölcsönös egósimogatásra. Én egyszerű ember vagyok, ha valaki ott vakargat, ahol nekem jó, akkor én bezsongok. Mivel mindig is azt gondoltam a szerelemről, hogy az nem más, mint az vágyakozás, hogy megdugjam a legjobb barátomat, én erre a viszonyra mindig is így tekintettem, függetlenül attól, hogy a sors úgy hozta, hogy nem voltunk igazán soha együtt. A vonzalom sosem múlt el, hiszen nem múlt el az sem, ami fűtötte. Őszintén szólva egy kicsit mindig romantizáltam is az egészet, mert ez a viszonyt nem igazán lehetett elrontani... Éltem az életemet, ahogy ő is, közben ugyanúgy éreztem vonzalmat más lányok iránt is. Ha nagyon magányosnak éreztem magam mindig ott volt a lehetőség, hogy elmeneküljek a fantáziavilágomba, ahol együtt lehetünk. Én ezt ártatlan dolognak éreztem, soha nem gondoltam, hogy emiatt rosszul kéne éreznem magam, sőt sokáig azt sem, hogy erről be kellene számolnom neki. Egészséges, tét nélküli vonzalomnak gondoltam az egészet. Persze titkon mindig reméltem, hogy titkon kicsit ő is így érez irántam, de sosem éreztem ellenálhatatlan vágyat arra, hogy a valóságban is együtt legyünk, ezért soha nem is nyomasztottam ezzel.

Évekig nem is volt szerintem semmi különösebb probléma, de mint mindent, idővel ezt is kikezdte a pornó. Az ártatlan vonzalmat idővel felduzzasztotta a bennem időközben felgyűlt szexuális feszültség. Egy idő után alig bírtam másra gondolni, csak arra, hogy hogyan mondjam el neki, hogy kívánom. Végül a pánikrohamos időszakban nem bírtam tovább magamban tartani, mert az éreztem, hogy muszáj könnyítenem a lelkiismeretemen, mert felzabál, és méginkább belebetegszem. Bevallom, tényleg megkönnyebbültem. Utólag mégis azt gondolom, hogy ostoba, önző húzás volt, mert talán sosem fog tudni újra úgy gondolni rám, mint azelőtt. 

Az, hogy miért volt önző dolog kipakolni, talán nem szorul különösebb magyarázatra. Hogy egyben felesleges, és ostoba húzás is volt, arról néhány héttel később érkezett meg a heurisztikus felismerés. Miután ebbe a fantáziavilágba már tovább nem menekülhettem, hamarosan egyre vadabb gondolatok kezdtek megkörnyékezni. Én abban hiszek, hogy az ember elvitathatatlan joga, hogy bármit gondoljon; csak a tettei miatt kérhető számon. Néhány éve felfedeztem, hogy vannak olyan oldalak az interneten, ahol prostik hirdetik magukat adatlapokon, képekkel, leírásokkal, sőt, korábbi kuncsaftok véleményezhetik is a lányokat, meg az együttlétet. Én nem tartom különösebben viszolyogtató dolognak, ha valaki szexuális szolgáltatásokból akar megélni, szíve joga. Mennyivel alantasabb vagy szégyelnivalóbb dolog ez, mint mondjuk egy gyárban a futószalag mellett olyan munkát végezni, amit jobb helyeken már egy ostoba robotkar is el tud látni? Én azt gondolom, hogy semmivel. 

Időnként nézegettem ezeket az oldalakat, jó volt olvasgatni a mások élményeit, nézenetni a lányokat, és azt gondolni, hogy végszükség esetén néhány tízezezer forintért akár én is bármelyiket megkúrhatnám. Nem vagyok rá büszke, mégis könnyű volt erre kiverni. Sosem gondoltam komolyan, hogy tényleg felkeresném valamelyik lányt... nem is tudom, hogy egyáltalán képes lennék-e egy vadidegennel így elengedni magam. Aztán végül mégis azon kaptam magam, hogy elkezdtem kedvenceket választani, aszerint szortírozni, hogy melyik van közel vagy esik útban munkába menet, melyik lánynál van olyan featureset, amit szívesen kipróbálnék... Végül egy ponton rádöbbentem, hogy egy kockázatmentes viszonyra vágyom, de már nem is érdekel az ember, csak az, hogy a paraméterei megfelelnek-e a végtelen önzésemnek. Ez a pornó legelcsépeltebb kritikája: tárgyiasítja az embert. Megvilágító erejű felismerés volt, de túl sok okom azért nincs az örömre. Ennél szégyelnivalóbb gondolataim talán soha életemben nem voltak még. Leírni sem kifejezetten volt üdítő élmény, de muszáj elkezdenem a mélyére ásni, hogy legyen esélyem visszatalálni egy élhetőbb, igazabb és őszintébb ösvényre az életemben. Csak remélni merem, hogy a kár, amit eddig okoztam nem jóvátehetetlen...